Kölcsönadott gyermek

"Elengedem egyik gyermekemet

látogatóba - szólt, röpke időre.

Míg szíve dobban, majd a tiétek, 

s elsodor parttalan könny patak tőle

hat-hét vagy húsz-huszonkét év után.

De addig is! Gondoznátok-e nékem?

Adnátok-e otthont, míg oda van,

míg eljövök érte újra az égen

hogy hazavigyem? Lebbenő szél lesz,

májusi hó, almavirágnyi idő

kicsi sorsa, de bánatotokban

vigasz az emlék s szavam tán békítő:

Miért is hagynám ott közöttetek?

Egy napszállatkor mindenki visszatér.

Gyermekemet csak tanulni küldöm:

van, mit csipán az ért ki arra lent él.

Széttekintettem hát a földtekén,

bölcs és türelmes oktatót kerestem,

s úgy találtam, porban baktatók közt

nem lenne eszközöm más, csak ti ketten.

Teljes szívvel tudjátok szeretni

gyermekem, nem nézve kárbament erőt,

s nem gyűlölve engem, ha úgy tűnik,

visszakértem tőletek idő előtt?"

Véltem hallani, amint így szólnak:

"Atyánk, legyen meg a te akaratod!

Az örömért, mit gyermeked jelent,

elvállaljuk a bánat-kockázatot.

Szívünkbe zárjuk kit tőled kaptunk,

gyengéden óvjuk, hordozzuk, tanítjuk.

A boldogság, mit megkóstolhatunk

édes lesz, köszönjük hát. S visszaadjuk

őt, ha jönnek érte angyalaid

bármilyen korán, és elviseljük mi a könnyeket, a fájó bánatot.

S ha lehet, megpróbáljuk megérteni."

Ismeretlen szerző

(Carol Oldham - Kölcsönkapott gyermek)