Megismerni Isten szívét

Megismerni Isten szívét

2012. február 21., kedd

Walter Trobisch – Szerettem egy leányt


            Olvastam egy remek könyvet, amit szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani, akinek van lehetősége elolvasni: Walter Trobisch – Szerettem egy leányt. Ízelítőül kiírom a számomra tanulságos részleteket. :)

„A valódi szerelemben kitartás van, az soha nem fogy el.”

„A Bibliában van egy különös hasonlat a szerelemről és a halálról: ’Erős a szeretet, mint a halál’ (Énekek éneke 8, 6) Közös vonásuk, hogy nem lehet egyiket sem próbálgatni; ebben van erejük, komolyságuk.”

„A művészet tudásból fakad és szeretni is művészet. S mint minden művészet,ezt sem lehet önfegyelmezés nélkül megtanulni.”

„Tudod, az igazi szerelem nem vakká, hanem látóvá tesz. Világosan látja a másik hibáit és gyengeségeit – és ennek ellenére szereti, hibáival és gyengeségeivel együtt.”

„Egyszer azt kérdezted tőlem, miről tudhatjuk meg, hogy valakit igazán szeretünk-e. Azt válaszoltam: arról, hogy nem zavarnak a másik hibái sem. Bár nem szeretjük a hibáit, de szeretjük őt a hibáival együtt. Felelősnek érezzük magunkat érte.”

„Isten Igéje ‘sziklazúzó pöröly’ (Jeremiás 23, 29) akar lenni, olyan mint a véső, ami letördeli a zavarót, a feleslegest – belénk váj, fájdalmat okoz, formál, alakít.”

(Krisztus a gyülekezetet) „Szeretete által tette csak szeretetre méltóvá.”

„Isten gyakran nem a megoldást, hanem csak egy lépést mutat nekünk. A 119. Zsoltár írója mondja: ‘Lábaimnak szövétneke a te Igéd és ösvényemnek világossága.’ Isten tehát nem ígér nekünk fényszórót, ami az egész utat láthatóvá teszi. Csak egy lámpát ígér, mégpedig a lábunk mellé. Ez nem világít messzire, csak egy kicsiny szakaszra. De minden út az első lépéssel kezdődik.”

„A szeretet mindig találékony.”

„Hogy mikor kezdődik a házasság? A Biblia szerint a házasság titok. A titkot nem lehet teljesen megmagyarázni. Az ember egyre mélyebben belehatolhat a titokba, de végére nem jut soha. A titokhoz tartozik a kezdete is.”

„Nem szükséges, hogy mindenben egy véleményen legyetek. De annyira kell egymást szeretnetek, hogy engedjétek érvényesülni a másik véleményét.”

„Csak aki igazán hisz, szeret is igazán.”

„Isten a sötétben is velünk van. Az igazi hit éppen akkor kezdődik, amikor az ember már semmit sem lát. Ha minden elhagy bennünket, minden emberi reménynek vége és semmi kilátásunk sincs a megoldásra, akkor csak egy marad hátra: vessük magunkat Isten karjaiba. Isten  soha nincs olyan közel hozzánk, mint az ilyen pillanatokban. ’Ne félj, csak higgy!’ – parancsolja a Biblia. Ha már senkink sincs Istenen kívül, akkor vagyunk igazán vele.”

„A közös hit a házasság hordozó ereje. Ha erre a sziklára építitek fel a házatokat, nincs olyan vihar, ami elsöpörhetné.”

„Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, aki szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.”

„Nem az a fontos, hogy boldog légy, hanem hogy boldoggá tégy; nem az, hogy megértsenek, hanem hogy te légy megértő...”

„Az a szeretet, amely szabadon választott – elszakíthatatlan kötelék.”