Kölcsönadott gyermek
"Elengedem egyik gyermekemet
látogatóba - szólt, röpke időre.
Míg szíve dobban, majd a tiétek,
s elsodor parttalan könny patak tőle
hat-hét vagy húsz-huszonkét év után.
De addig is! Gondoznátok-e nékem?
Adnátok-e otthont, míg oda van,
míg eljövök érte újra az égen
hogy hazavigyem? Lebbenő szél lesz,
májusi hó, almavirágnyi idő
kicsi sorsa, de bánatotokban
vigasz az emlék s szavam tán békítő:
Miért is hagynám ott közöttetek?
Egy napszállatkor mindenki visszatér.
Gyermekemet csak tanulni küldöm:
van, mit csipán az ért ki arra lent él.
Széttekintettem hát a földtekén,
bölcs és türelmes oktatót kerestem,
s úgy találtam, porban baktatók közt
nem lenne eszközöm más, csak ti ketten.
Teljes szívvel tudjátok szeretni
gyermekem, nem nézve kárbament erőt,
s nem gyűlölve engem, ha úgy tűnik,
visszakértem tőletek idő előtt?"
Véltem hallani, amint így szólnak:
"Atyánk, legyen meg a te akaratod!
Az örömért, mit gyermeked jelent,
elvállaljuk a bánat-kockázatot.
Szívünkbe zárjuk kit tőled kaptunk,
gyengéden óvjuk, hordozzuk, tanítjuk.
A boldogság, mit megkóstolhatunk
édes lesz, köszönjük hát. S visszaadjuk
őt, ha jönnek érte angyalaid
bármilyen korán, és elviseljük mi a könnyeket, a fájó bánatot.
S ha lehet, megpróbáljuk megérteni."
Ismeretlen szerző
(Carol Oldham - Kölcsönkapott gyermek)